Szerző: Erik Boltsek

  • Hugrox Naplója – Novella (3. bejegyzés)

    Hugrox Naplója – Novella (3. bejegyzés)

    Ismét lapozunk egyet Hugrox viharvert naplójában. A betűk kissé kopottak, a lapok viseltesek, de a története nem merül feledésbe. 🙂 TR 514, 14 „Talán képes leszek rendet teremteni a káoszban. Talán. Sokat segített, hogy beljebb költöztem a sziget partjától. Több nő itt abból a furcsa, kék lombozatú fából, így van hová menekülnöm az égető sugarak…

  • Hugrox Naplója – Novella (2. bejegyzés)

    Hugrox Naplója – Novella (2. bejegyzés)

    TR 514, 8 „A legutóbbi bejegyzésem óta nem éreztem magamban elég erőt ahhoz, hogy papírra vessem a gondolataimat. Nap nap után a magány keltett és kísért nyugovóra, amit nehezebben viseltem, mint reméltem. Odahaza, Uryeasban szerettem a magányt, de kezdem úgy érezni, hogy ehhez arra volt szükség, hogy körbevegyenek a fajtársaim, akik elől a magányba kívántam…

  • Hugrox Naplója – Novella

    Hugrox Naplója – Novella

    Az elmúlt napokban kissé lefittyedtem. Megfáradtam az évre, ezért a bejegyzések száma is visszaesett szinte minden felületen, de ennek ellenére a fejemben körvonalazódik az éves értékelő, hiszen 2024 elég mozgalmas volt. Ameddig erre várunk, úgy gondoltam visszahozom Hugroxot és az ő naplóját, mely egy, Az Álomkörből kiragadott fejezet. A benne foglaltak kiemelt fontosságúak a Párhuzamos…

  • Szénjáték – Vers

    Szénjáték – Vers

    Csak egy nesz, csak egy villanás.Semmibe veszed, hisz’ miért ne tennéd?Az ajtó zárva, az ablak csukva,De vajon a zár jó oldalán állsz?Bentről fülelsz vagy kintről figyelsz? Kezednek az ajtó kilincse,Hideg vagy meleg?Zsebedben lapul-e a kulcs,vagy pajszerhez nyúlsz?A lábtörlő most is köszönt,De mi van, ha búcsút int? Csak egy zaj, csak egy dörrenés,Felkapod fejed, hisz’ miért…

  • Boldog Karácsonyt!

    Boldog Karácsonyt!

    Ezúton szeretnék áldott, békés Karácsonyi ünnepeket kívánni minden kedves látogatónak!