Szerző: Erik Boltsek
-

Hugrox Naplója – Novella (11. bejegyzés)
TR 514, 100 „Századik weg. Nem is… nem is tudom mit érzek ennek kapcsán. Egy vesszőfutással ért fel az első néhány weg, amit Xilveasban töltöttem, de sok minden változott azóta.Számos kihívással szembesültem, csalódások sora gyötört, de ezek ellenére lelkesedésem írmagja kitartott mellettem! Nem csak a századikra, de talán az egyik legkülönlegesebb wegre ébredtem! Találkozom Y’ky’uttal!…
-

A Szerep – I. (Novella)
Elkezdődött az év, úgyhogy elhoztam egy félkész novellám bevezetőjét, melyet az Árulók sorozat és Hermányi Mariann ihletett. (Melyet hálásan köszönök) Számomra az Árulók jelenleg az egyik legjobb tv műsor ami fut, és rögtön beindította az agygépet az a vesszőfutás, amin Mariann keresztülment. Fogadjátok hát szeretettel A Szerep című novellám első részét. – Ilyen nincs! Ilyen…
-

Hugrox Naplója – Novella (10. bejegyzés)
TR 514, 94 „Ez nem lehet igaz! Pár wegre magam mögött hagytam Grzuxtroemet, hogy a közeli hegyekben egymagam lehessek, és visszatértemkor egy ismeretlen épület fogadott a főtéren!Reyas és Hyysha mosolyogva szaladtak oda hozzám, és boldogan mesélték, hogy milyen jól haladnak. Templomként hivatkoznak rá és miközben írom soraimat, még most is hallom a kalapálás és fűrészelés…
-

Hugrox Naplója – Novella (9. bejegyzés)
TR 514, 91 “Grzuxtroem lassan várossá fejlődik, amiben nagy szerepet játszik Gerx és Zuys megfeszített fizikai munkája, de Reyas és Hyysha, a leányanyák is kiveszik a részüket a munkából vízhordással, gyűjtögetéssel, és apróbb vadak elejtésével. Hyrgres gyógyítónkká lépett elő, Y’ky’ut pedig a terményekért felel, melyek gondozásában rendszeresen segédkezem. Jobbára az élelmezésünk okán szegődöm mellé, de…
-

Hugrox Naplója – Novella (8. bejegyzés)
TR 514, 84 „Micsoda fejlemény! Alig hiszek a szememnek! Remegve írom soraim. Izmaim sajognak, de mindannyian túlélték! Az építkezésbe ölt energia többé nem a figyelmem lekötését, hanem a hajótörött jövevények jólétét jelenti. Mostanra mindannyian visszavonultak új otthonaikba, én pedig búcsút intek magányomnak, és feljegyzem, hogy Grzuxtroem hivatalos lélekszáma elérte a hetet.” TR 514, 101 “Grzuxtroem…