Elmémnek zárja rendületlenül óvja titkaim,Vigyázza, s hűen megőrzi gondolataim.Az apró szentély mely csak az enyém,Pótkulccsal bír, mely mégsem az enyém. Sáros cipő padlóra száradt nyoma,Mosatlan tál, tányér, rendezetlen szoba.Titkok rendíthetetlen gyűjtőhelye,De vajon az én vagy a te elméd menedéke? Gondolat csap csöpög, ötletet pazarol,Elménk lékén át szépen, komótosan araszol.Váltjuk egymást, őrségünk egyszer véget ér,Fáradtan megpihenünk,…