Címke: álomkör
-

Hugrox Naplója – Novella (13. bejegyzés)
TR 519, 552 „Kettő weggel ezelőtt, az ötszázötvenediken egy új faj két egyedét fedeztünk fel Grzuxtroemtől néhány ezer rylomra, a part menti Yroxyt-hegyek lábánál. Nagydarab, szőr fedte lények, hatalmas fogazattal és karmokkal, de ártalmatlannak tűntek. Nem beszélik a nyelvünk, így mutogatás révén annyit tudunk meg, hogy dhu’uutként hivatkoznak magukra, és – ha jól értettem –…
-

Hugrox Naplója – Novella (12. bejegyzés)
TR 517, 314 “Azt se tudom, hol hagytam abba, de nem is igazán gondoltam, hogy újra tollat fogok ragadni, hogy téged szórakoztassalak. Úgy tűnik mégsem látom a jövőt, pedig szinte minden este hallani az én dicsőségemre épített templomban a szónoklatokat a végtelen tudásomról. Ha ők ezt tudnák… Sok minden változott, mióta utoljára jelentkeztem. Kétszáztizennégy weg……
-

Hugrox Naplója – Novella (11. bejegyzés)
TR 514, 100 „Századik weg. Nem is… nem is tudom mit érzek ennek kapcsán. Egy vesszőfutással ért fel az első néhány weg, amit Xilveasban töltöttem, de sok minden változott azóta.Számos kihívással szembesültem, csalódások sora gyötört, de ezek ellenére lelkesedésem írmagja kitartott mellettem! Nem csak a századikra, de talán az egyik legkülönlegesebb wegre ébredtem! Találkozom Y’ky’uttal!…
-

Hugrox Naplója – Novella (10. bejegyzés)
TR 514, 94 „Ez nem lehet igaz! Pár wegre magam mögött hagytam Grzuxtroemet, hogy a közeli hegyekben egymagam lehessek, és visszatértemkor egy ismeretlen épület fogadott a főtéren!Reyas és Hyysha mosolyogva szaladtak oda hozzám, és boldogan mesélték, hogy milyen jól haladnak. Templomként hivatkoznak rá és miközben írom soraimat, még most is hallom a kalapálás és fűrészelés…
-

Hugrox Naplója – Novella (9. bejegyzés)
TR 514, 91 “Grzuxtroem lassan várossá fejlődik, amiben nagy szerepet játszik Gerx és Zuys megfeszített fizikai munkája, de Reyas és Hyysha, a leányanyák is kiveszik a részüket a munkából vízhordással, gyűjtögetéssel, és apróbb vadak elejtésével. Hyrgres gyógyítónkká lépett elő, Y’ky’ut pedig a terményekért felel, melyek gondozásában rendszeresen segédkezem. Jobbára az élelmezésünk okán szegődöm mellé, de…