December 19-e van. Vészesen közelít a karácsony, a mai nappal pedig elérkeztünk az én (idei második) Adventi Novellámhoz! 🎄🎁

Fogadjátok sok szeretettel!💚

Sokan sokfélét kérnek karácsonyra. Új játékot, kabátot, biciklit, vagy éppenséggel egy kistestvért. Az ajándékok listája végtelen, mégis akadnak köztük olyan kívánságok, amelyek kilógnak a sorból – csendesek, szokatlanok, nehezek.

– No és minek örülnél, Balázska? – kérdezte az édesanyja néhány héttel szenteste előtt.

A kisfiú hol ezt, hol azt mondta. Legót. Akcióhősfigurát. Rollert. Társasjátékot. A válaszai napról napra változtak, így a szülei – a bőség ellenére – egyre tanácstalanabbak lettek.

– Nem tudom – vont vállat végül Balázs, amikor már ő maga is belefáradt a felsorolásba. – Akkor rábízzuk a Télapóra – mosolygott az anyja. – Biztos vagyok benne, hogy szép ajándék vár majd a fa alatt.

Balázs a kissé kopottas legók mellett ült, és csak egy halvány mosolyt erőltetett magára. Szerette a játékait, mégis úgy érezte, egyik sem tölti ki azt az üres helyet benne, amelynek létezéséről maga sem tudta, mikor szerzett tudomást. December hatodikán azonban minden megváltozott.

– Timi, segíts már! – hallatszott Kati hangja az előszobából.

Timi kilépett ki az előszobába, és meglátta a sáros mancsnyomokat és egy boldogan csaholó golden retrievert. – Kati, mégis mi a fene ez? – kérdezte hitetlenkedve.

– Az egyik kollégám találta az autópálya mellett, és…

– És nem tudtál nemet mondani – sóhajtott fel Timi.

– Jól ismersz, nővérkém.

A póráz egy pillanattal később kicsúszott Kati kezéből, a kutya pedig fittyet hányva a vajszínű szőnyeg tisztaságára, végigszáguldott a nappalin. – Fogd már meg! – kiáltotta Timi. – És mégis miért hoztad ide, ha te fogadtad örökbe?

– A főbérlőm… nem engedi – vallotta be Kati lesütött szemmel.

Timi már nyitotta a száját, hogy kimondja az elkerülhetetlen nemet, amikor egy hang mindent elsöpört.

– Egy kutyus!

Balázs már ott térdelt az állat mellett, két karjával szorosan átölelve. A sárfoltok mit sem számítottak számára. Csak a puha szőr és a szapora, boldog szívverés.

– Anyu, megtarthatjuk? – kérdezte a fiú csillogó szemmel.

Timi egy pillanatig még ellenállt, aztán ránézett a fiára, a húgára, a kutyára – és tudta, hogy ez a harc már eldőlt.

– Igen – sóhajtotta. – Megtarthatjuk.

Harcos így lett a család része.

Évek teltek el. Balázs felnőtt, Harcos pedig megöregedett. Mozgása lassabb lett, a pofáján ősz szálak jelentek meg, de a lelkesedése változatlan maradt. Balázs nem igazán vette észre, vagy nem akarta észrevenni. A szülei viszont tudták: közeleg az a pillanat, melytől minden gazda retteg.

– Mit mondjunk neki? – kérdezte Péter halkan, a zárt ajtó mögött.

– Az igazat – felelte Timi. – Már elég nagy ahhoz, hogy megértse.

Végül úgy döntöttek, hogy Karácsony utánra halasztják az egyik legnehezebb beszélgetést fiúkkal. Mintha az ünnep képes lett volna feltartóztatni az időt.

Balázs azonban meghallotta a suttogást.

Aznap bezárkózott a szobájába Harcossal, és levelet írt. Újra és újra. A betűk kuszák voltak, de a gondolat tiszta.

Nem játékot kért.

Hanem időt.

Kedves Télapó!

Mindig játékot kértem karácsonyra, de idén most nem azt szeretnék. Biztos tudod, hogy van egy kutyánk, Harcos. Ő a legjobb barátom, de sajnos már nem kiskutya.

Idén nem kérek ajándékot. Csak azt szeretném, hogy Harcos még nagyon-nagyon sokáig velünk legyen. Legyen egészséges és boldog, és maradhasson mellettünk, ameddig csak lehet.

Nem kérek semmi mást, csak hogy a legjobb barátom még sokáig velünk maradjon.

A Télapó sok levelet olvasott életében. De ez más volt. Csendes. Súlyos.

És meghallgattatott.

Balázs nyolcéves volt, amikor először átölelte Harcost. Az eb pedig maradt. Tovább, mint bárki hitte volna. Tovább, mint amit az orvosok mondtak. Tovább, mint amit az élet engedni szokott.

Így történt, hogy amikor Balázs már harminchoz közelített, Harcos még mindig ott csaholt mellette – alig őszülő pofával, korához képest fürgébb léptekkel mint társai, és változatlan hűséggel.

Mert van kívánság, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni.

És ha valaki, hát a Télapó ezt pontosan tudja.