Félreértés ne essék, szerencsére nem veszítettem el egy családtagot vagy barátot. Legalábbis nem hús-vér embert, embereket. De tegnap mégis magamra hagyott több, számomra kedves és szívemhez közel álló személy.

Olyanok, akiket én találtam ki, én formáltam, én vezettem végig az életük egy szakaszán (vagy teljes egészén) és én döntöttem a sorsukról. Ez hatalomnak tűnhet talán de valójában kicsit olyan, mint egy függőség. Körbeveszed magad az általad teremtett karakterekkel, megszereted vagy éppenséggel meggyűlöd, majd egyesével kiírod őket a történetből – és bizonyos értelemben az életedből is.

2014-ben történt, hogy megalkottam Gary Garciát, Agnes Garciát, Natalie Davist, David Connorst és Emma Smitht. Azóta eltelt 11 év és most sikerült mindannyiuk történetének a végére pontot tenni.

2022-ben álltam neki a magyar fordításnak és ugyanebben az évben pattant ki a fejemből Mr. Ollenburger és az ő nos ideológiája és célkitűzése. A történet egyik leghangosabban pöfögő motorja.

2023 végén ott álltam három könyvvel, gazdag háttértörténetekkel, hullámzó karakterívekkel és számos fordulattal, melyeket az előolvasóim se tudtak megjósolni.

Akkor azt hittem, hogy vége. Hogy ennyi volt a Párhuzamos létezés, de tévedtem. Éreztem, hogy lesz még dolgom vele.

2024 novemberében lepötyögtem a negyedik rész első néhány fejezetét és rájöttem: ennek még nincs vége. Kidolgoztam az alapkoncepciót és idén júliusig hagytam pihenni. Majd július 30-án belevetettem magam és a koncepció mentén egyre csak dőltek belőlem azok a bizonyos, utolsó koporsószegek, melyek életem első könyvének tényleges végét jelentik.

Tegnap, 2025 augusztus 24-én bevertem az utolsó szöget és ezzel elcsendesítettem minden szereplőm hangját a fejemben.

Talán túldramatizálom, talán mások nem így élik meg, és nyilván lesz még nem is egy regény amit be “kell” fejezzek, de tudjuk, hogy milyenek az elsők. Fájnak. Most ez is ilyen.

Vágyálom✔️

Most olyan, mintha a chernobyli atomerőműről levennénk a szarkofágot és a sugárzás (ami esetemben a fókusz megtartása egy történeten) szerteszét szóródna.

Most újra építenem kell egyet amivel kontrollálhatom ezt a fókuszt és ámbár vannak alaprajzok, tervek és eszközök, hirtelen nem tudom, hogy mihez nyúljak.

Hamarosan elválik, hogy merre tovább, de most letekintek a sírgödörbe és virágcsokorral emlékezem meg az egyik, első és leghosszabb utazásra amit a saját fejemből kipattant világban megéltem.

Innen folytatjuk…