Éjfélkor történt, hogy kipattant a fejemből az a két szó, hogy “későre járt”. Ebből született az alábbi, 18+-os besorolású írás.

Későre járt. Az utolsó busz is elment, én pedig az állomáson ragadtam. Messze volt még a reggeli első járat, úgyhogy elindultam gyalog. Az emberek jó ideje elkerülik a város ezen részét, különösképp mióta megszaporodtak az eltűnések a kerületben. Villanyoszlopokra ragasztott, megfakult papírok meséltek azon áldozatokról, kiket már hiába várnak haza. Rokonok és barátok reménykedve várják azóta is, hogy megcsörrenjen a telefon, de mélyen legbelül tudják, hogy nem fog. Nem szeretem nyakamba venni a várost, főleg ha már beesteledett, de nem volt más választásom. Rokonok és barátok is óva intenek, hisz’ tudják, a munkám miatt olykor erre vezet az utam. Mindig emlékeztetnek, hogy legyen nálam valami, amivel megvédhetem magam, ha bajba kerülnék. A híreket hallva édesanyám órákig győzködött, hogy kéressem át magam más területre, vagy váltsak munkahelyet, de hiába. A fizetés jó, a munka elviselhető, én pedig nem vagyok az az ijedős fajta. Az egyik barátom megesketett, hogy a tőle ajándékba kapott gázspray mindig legyen a táskámban ha kilépek az ajtón, én pedig készségesen megfogadom a tanácsát. Nem tudom, mit szólnának a rokonok és barátok, ha megtudnák, hogy a táskám tartalma nem csak arra elegendő, hogy megvédjem magam. Hanem arra is, hogy a városközpont és buszállomás közti, mára már kihalt üzletsor kirakatait megfessem, méghozzá a következő áldozatom vérével, akiről remélhetőleg a szülőknek van egy aktuális fotójuk.