Kedves mindenki!

Megérkezett Hugrox Naplójának legutolsó része. Fogadjátok szeretettel! 🙂

TR 834
Hugrox szentélye
Grzuxtroem, Xilveas

– …És ez volt az utolsó bejegyzés, amit Hugrox leírt a naplójába. – zárta a felolvasást egy aranysárga szemű, halványvörös pikkelyes urrs nő.
– És… lehet tudni, hogy mi történt vele? Vagy hogy hová tűnt? – érdeklődött egy középkorú, barna hajú nő.
– Sajnos nem. Senki, de még a testőrei sem látták őt elhagyni a várost.
– Elképesztően szomorú, nem igaz, Mary? – fordult feleségéhez egy fekete kalapos, szakállas férfi.
– De, Jeremiah. Valóban az.
– Nos… valahonnan innen indult Xilveas, Grzuxtroem és Hugrox története. Ha bármi egyéb kérdésetek volna, Hugrox szentélyének kapuja mindig nyitva áll.
– Nekem még volna egy, ha… nem probléma. – kezdte Jeremiah.
– Csak nyugodtan. – Aq’erys visszahelyezte Hugrox naplóját annak tárolójába, majd Jeremiahoz fordult.
– Honnan ismerik az urrsok a mi nyelvünket?
– A legenda szerint Hugrox előtt több száz, ha nem ezer y’huxszal Xilveasban wershuxok éltek. Virágzó társadalmat építettek az északi parttól a déliig, mely sokáig fennállt, aztán egyik wegről a másikra eltűntek, és csak a felperzselt sziget maradt utánuk.
– És erre hogyan jöttek rá? Már ha minden elpusztult? – szólt közbe Jeremiah.
– Amikor 574-ben megkezdődött Aga’urnea városának építése, a sivatag alatti barlangrendszerben egy beomlott hasadékban faládákra bukkantak az építők. A ládák írásos emlékeket tartalmaztak, melyek a wershuxok xilveasi múltját őrzik. A múlt történései egy ismeretlen tollából, aki Anonymusként hivatkozik magára.
– Áhh, így már… értem. Ez roppant tanulságos volt, amiért igazán hálásak vagyunk, de most már mennünk kell. Még egyszer köszönjük Aqe’rys!

Jeremiah sietve lépett ki Hugrox szentélyből, és feleségét, Maryt szinte húzta maga után a sötét utcán.
– Mary, muszáj többet megtudnom!! Ez még mindig nem elég!! – kelt ki magából Jeremiah, miután becsukták maguk mögött házuk ajtaját. – Kelleni fog még kettő, hogy… felboncolhassam őket… hogy… tudjam!
– Jézus Krisztus, Szent József, Jeremiah! Ez már nem tudományos kíváncsiság, hanem hidegvérű gyilkosság!! Nem vagy különb Bertholdnál, a sorozatgyilkosnál! – csattant fel Mary, de férje hajthatatlan volt.
– Ezzel… mégis mit akarsz, Mary? – Jeremiah suttogóra vette hangját. – Hogy engem is előbb-utóbb felhúznak majd egy fára?!
– Jeremiah… hét urrs és öt dhu’uut maradványai hevernek a pincénkben, és többségük GYERMEK volt!!
– Éppen ezért kell elejtenem még egy felnőtt urrst, lehetőleg nőt, mert a párosodásuk nem érthető számomra, és egy dhu’uutot is.
– Előbb vagy utóbb rájönnek majd, hogy te voltál az, és talán a legkegyesebb az lesz, ha azonnal megölnek! – Marynek nem kellett megerőltetnie magát, hogy elképzelje Grzuxtroem lakóinak kegyetlen megtorlását.
– Tudod kik azok, akik megölnek majd? Az Álmok Szülöttei! Már amennyiben üres kézzel térünk vissza…
– Üres kézzel?! Jeremiah, teljesen elment a józan eszed?! – Mary beszaladt a dolgozószobába, ahonnan a Xilveasi Krónikákra hallgató, hatalmas könyvvel a kezében tért vissza. – Mégis milyen üres kézről beszélsz?? – levágta a vizsgálóasztal melletti állványra a vaskos, kékkötésű könyvet, mely tartalmazta minden, Xilveasban tett felfedezésüket. A lapok telis-tele voltak Jeremiah részletes leírásaival és Mary élethű rajzaival. – Ha ez a majd’ nyolc kilónyi tudás nem elég, akkor inkább vissza se térjünk közéjük!!
– Mary, hogy mondhatsz ilyet?
– Hónapok óta itt vagyunk Jeremiah… szerinted mégis meddig tartanak még itt bennünket?!
– Nem tudom, de amíg még itt vagyunk, csinálnunk kell, amivel megbíztak. Ha pedig most megbocsátasz… le kell csapoljam ennek az urrs fickónak a vérét, hogy megmérjem. Két kancsó elég kell, hogy legyen, de a dhu’uuthoz biztosan szükség lesz egy vödörre, szóval jobb, ha már most kerítünk egyet.
Jeremiah feltette vászonmaszkját, kesztyűt húzott, majd egy szikével és csővel a kezében a vizsgálóasztalhoz lépett, amin egy szétvert fejű urrs hevert.
– Rád sem ismerek már Jeremiah Lowher! Te már nem a férjem vagy, hanem… hanem egy közönséges… GYILKOS!!
– Ne fújd fel ezt a dolgot Mary… ez kutatás!
– Valóban…? Majd meglátjuk!! – Mary felkapta a Xilveasi Krónikákat és kiviharzott. Jeremiah szinte azonnal belefeledkezett a munkába, és észre se vette felesége távozását. Hosszasan küzdött, hogy egy csövet helyezzen az urrs férfi érrendszerébe, és csak akkor nézett fel, amikor segítségre volt szüksége.
– Mary, odaadnád kérlek a könyvet? Láttam itt valami furcsaságot, ami mintha eltűnt volna, és nem rémlik, hogy feljegyeztük. Mary? Mary, hallasz?? – Jeremiah körbenézett pincéjükben, majd a földszinten és emeleten is végigtrappolt, de nem lelte feleségét.

Mary hosszú hónapokon keresztül egyetértésben dolgozott férjével, azonban amikor Jeremiah elkezdte a xilveasi anatómiát firtatni, képtelen volt beérni azzal, amit az urrsok írott formában a rendelkezésükre bocsátottak. A saját szemével akarta látni, és saját kezével akarta tapintani mindazt, amit egy urrs és egy dhu’uut bőre rejtett. Az első este, amikor Jeremiah egy kékes-zöld folttal tarkított zsákkal a hátán ért haza, Mary tudta, hogy valami megváltozott a jellemében. Hiába ellenkezett, és hiába adott hangot aggodalmának, férjét nem izgatta véleménye. Kísérleti alany beszerző körútjairól mindig mosolyogva tért haza és határtalan elégedettséggel helyezte áldozatait a vizsgálóasztalra, hogy felnyissa testüket.
A viselkedése miatt Mary egy idő után már képtelen volt egy ágyban aludni férjével, és helyette egyetlen urrs bizalmasánál, Aqe’rysnél lelt menedékre. Azon a bizonyos utolsó estén is őhozzá fordult segítségért.

– Aqe’rys… Aqe’rys, hallasz? Kérlek nyisd ki…! – vállán egy táskával, hóna alatt pedig a Xilveasi Krónikákkal reménykedett, hogy lesz, aki az est sötétjében meghallja a kopogást.
– Mary… mi történt? Már épp készültem lefeküdni. – Aqe’rys egy tradicionális urrs palástba tekerve, és egy apró, kék fénnyel izzó gömbbel a kezében nyitott ajtót.
– Kérlek… Aqe’rys, segíts… muszáj segítened! – a mérhetetlen bánattól kisírt szemű Mary elkeseredetten kérte barátja segítségét.
– Magasságos Hugrox… gyere… gyere be Mary, és mondd el, mi történt. Kérsz inni? Még van egy kis friss kwhuapom.
– I-igen… kérek szépen.
– Máris hozom, addig meséld el, hogy mi történt. Borzasztóan nézel ki…
– Aqe’rys… tudnod kell, hogy ehhez nekem nem volt semmi közöm sem! Én egyszer sem segítettem neki, és csak… csak… féltem, hogy… hogy akár engem is…
– Mary… mégis miről beszélsz? – kérdezte Aqe’rys értetlenül, miközben kifacsarta a kwhuaphoz szükséges bogyók tartalmát egy bögrébe.
– Jeremiah! Ő tette! Ő áll az eltűnések mögött!! – bukott ki Maryből, majd nyomban elsírta magát.
– Mary… ez… ez hogy lehetséges? Senki se feltételezte, hogy egy wershux… hogy egyáltalán képes lenne ilyesmire.
Hosszú ideje nyomoztak már az ismeretlen tettes után, ami miatt a két faj képes volt még az ellentéteit is félretenni, de hiába telt el több, mint két hyweg, nem került meg a tettes.
A városlakók akkor kaptak észbe, amikor a harmadik áldozatnak is nyoma veszett. Jeremiah az elsők közt jelentkezett, hogy segítsen kézre keríteni az ismeretlen tettest, a nyomozásban résztvevőknek pedig sejtelmük sem volt, hogy akit égen földön kerestek, az ott járt köztük. Elrettentő jelleggel több razziát tartottak a város különböző pontjain, és éjjeli őrséget is állítottak, de amikor egy éjjelen két őr is eltűnt, az önkéntesek száma megcsappant és vele együtt az őrszemek létszáma is.
– Úgy sajnálom, Aq’erys! Már… már korábban szólnom kellett volna, de… de megrémített, hogy mire is képes valójában, és… és féltem, hogy… hogy engem is…
– Azonnal szólnunk kell az oezyrs-nek!
– Ők kicsodák?
– Ők felügyelik a rendet és békét Grzuxtroemben.
– De… de… ha most azonnal rárontanak, tudni fogja, hogy én adtam fel, és… és…
– Emiatt ne aggódj. Inkább azért aggódj, hogy mi fog veled történni azután, hogy ez kiderül.
– Ezt hogy érted?
– Nem szívesen gondolok arra, hogy mit szólnának a radikálisabb dhu’uutok és urrsok ahhoz, ha te itt maradnál, miután kivégezték Jeremiaht.
Mary lelki szemein keresztül látta, ahogy mindkettejüket kikötözik a város főterén, és érezte a fegyverekkel felszerelt grzuxtroemiek haragját, akik kivégzésükkel példát kívántak statuálni velük.
– M-mit… mit tegyek, Aq’erys…?
– Azt sem tudom, hogy én mit tegyek. Az oezyrs téged ugyanúgy fogságba vetne, mint ahogy Jeremiah-t.
– D-De miért??
– Nem egyértelmű? Tudtad, hogy mit csinál, de nem szóltál, és emiatt többen is meghaltak!
– Kérlek… Aq’erys… kérlek ne tedd… – Mary elkeseredetten nyúlt egyetlen bizalmasa keze után, majd térdre vetette magát előtte. – Kérlek…
A dilemmával küzdő Aq’erys tűhegynyi pupillája körül a háromszögek össze-vissza jártak. Hol felfelé, hol pedig lefelé mozdultak, sebességük pedig hektikusan változott, majd hirtelen megállt, amikor szóra nyitotta száját.
– Egy esélyed lehet… – megfogott egy darab papírt és tollat, majd megírt egy rövid levelet. – El kell menned Aga’urneába.
– A sivatagba??
– Él ott egy rokonom, Xihort. Add át neki ezt a levelet, és ha módjában áll, segíteni fog.
– Aq’erys, én… hálásan köszönöm!
– De ha még itt a városban kérdeznék, nem ismersz. Most viszont indulj! Az éj leple alatt vágj át a közeli erdőn. Én csak pirkadat után megyek el az oezyrshez, úgyhogy onnantól egy vagy két weged lehet, mire elindul a nyomozás. Ennyi időd van, hogy elérd Aga’tris határát.
– Köszönöm!! – Mary átölelte Aq’eryst, majd vállára kapta táskáját, és a sikátorok és kivilágítatlan utcák labirintusán keresztül a városkapuhoz sietett. A diribdarabos utcakövekben többször is megbotlott, egy lépcsősoron pedig majdnem lezuhant, de a városiak retorziójától tartva egy lélegzetvételnyi pihenőt se tartott. Még az sem állíthatta meg, hogy az Aga’trisig vezető út egy wershux számára felért egy öngyilkossággal, főleg, ha a rettegett tor’zhax párzási időszakában kívánt átvágni az Északi Erdőségen. Mary kizárt a gondolatai közül mindent, ami gátolta volna, és mindig csak a következő lépésére koncentrált. A következő lépésre, és hogy minél messzebb kerüljön Grzuxtroemtől és sorozatgyilkos férjétől.

– öt weggel később –

A felkészületlen kalandorok – vagy éppenséggel a korábbi életük elől menekülők – számára Aga’tris egy rémálomból szőtt vesszőfutással ért fel. A horizont vonalával ugrókötelező, végeláthatatlan homokbuckák, a hektikus időjárás, mely egyszer sivatagi, máskor pedig monszuni, nem is beszélve azokról, akik lesben állva várják, hogy e felkészületlen lelkek végelgyengülésben összeroskadjanak, és kileheljék lelkük. Mary kizárta a szomjúság és fáradtság sanyargató érzését, de a teste végül meghúzta a vészféket, és nem volt újabb lépés, melyre összpontosíthatott volna. Kicserepesedett, vérző ajkaival elmotyogott egy rövid imát, majd lehunyta szemét, és átadta magát a sorsnak.

– Mit találtál? – kérdezte dörmögő hangon egy urrs férfi, aki másodmagával rótta a sivatagot.
– Nem vagyok biztos benne… gyere, segíts!
– De ha megint átversz, és csak egy umbra mortis koponyája az…
– Ez most nem az, Ygys. Add a vizet! – Ygys odahajította társának a kulacsot, aki néhány csepp vizet locsolt Mary arcára.
– Hrmm…
– Úgy tűnik még él… – állapította meg a kék pikkelyes urrs, kinek hátán egy hosszú sebhely éktelenkedett. –… szerintem nem kéne itt hagynunk.
– Hugroxra mondom… jó, hozom a táskákat, csak siessünk végre. – csattant fel Ygys – Jól bírom az yzyx sugarait, de van egy pont, amit már az én vörös pikkelyeim is megsínylenek. – puffogott tovább, majd vállára vette társa táskáját is.
– Még szerencse, hogy mi találtunk rád, és nem egy dhu’uut. Csak vajon mi dolgod lehetett idekint…?
– Ne duruzsolj már neki Xihort, hanem kapd fel és hozzad!!
Türelmetlenkedő társa nyaggatását megelégelve Xihort kiásta Maryt a homokból, majd a vállára vette.
– H-hova…
– Inkább ne beszélj! Most már jó kezekben vagy. Elviszünk téged a sivatag egyetlen biztonságos helyére: Aga’urneába.