Kedves mindenki! 🙂

Elérkeztünk Hugrox Naplójának utolsó előtti bejegyzéséhez. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki olvasta, kedvencelte vagy véleményt mondott bármilyen fórumon erről a rövid szösszenetről. 🙂

Természetesen örömmel fogadok további véleményeket, így senki se fogja vissza magát, jöhet hideg/meleg 🙂

Most pedig következzen az utolsó előtti rész:

TR 520

“Partra vetődésem óta több, mint öt y’hux telt el, így nem látom már értelmét vezetni az itt töltött wegek számát. Az utópia… a fellegvár, amit ideképzeltem, és aminek leraktam az alapjait, már nem tölti be eredeti célját. Emlékszem, hogy kezdetben Grzux sírjának közelségéről hittem, hogy megkeseríti az életemet, mostanra viszont egyedül az ő közelében érzem igazán nyugodtnak és békésnek magamat. Árnyékává váltam önmagamnak. Magányos vagyok, mióta a párom eltávozott, és nem látom a kiutat. Tartok tőle, hogy az a Hugrox, aki ide érkezett, vele együtt távozott Xilveasból…”

„Elkezdődött. Tudtam, hogy ez fog történni, de senki sem hallgatott rám! Kik mégis hallgattak, most jósnak tartanak, felbőszítve ezzel a vádaskodókat, akik ebben a pillanatban is az ajtóm előtt állnak, és magyarázatot várnak tőlem, hogy miért nem tettem valamit? Nincs olyan válasz, mely mindenkinek elfogadható, de ez nem foglalkoztatja őket. Mindenki a maga igazát akarja hallani.

Mihet’wve követői az elmúlt hywegben négyszer próbálták kioltani az életem. Kétszer próbáltak betörni hozzám, egyszer az utcán egyszer pedig egy üzletben akartak eltenni láb alól. A merénylők elvakultan kiáltozták, hogy a ‘tanaim’ sértik az istenük örökségét, majd egyszerűen nekem támadtak.

A tegnapi volt az utolsó csepp. Csak remélni tudom, hogy békére lel annak a dhu’uutnak a családja, aki a társaival együtt megpróbált felkötni engem a főtér egyik oszlopára. Ahogy levegőért kapkodva számoltam a pillanatokat, egyre csak reménykedtem, hogy sikerül véghez vinniük tervüket, ezzel nyugalmat teremtve a szigeten. Biztos említettem korábban, hogy úgy érzem, sohasem vagyok egyedül, és ez beigazolódott. Csak annak köszönhetem, hogy most lejegyezhetem a gondolataim, hogy egy névtelen testőrség rendszeresen a nyomomban jár, felügyelve az épségemet. Ennek az önjelölt brigádnak a tagjai vágták el a kötelet, majd a merénylő dhu’uutok torkát is. Méghozzá a város főterén. A lázongások azóta is tartanak. A dhu’uutok a fejemet akarják, az urrsok pedig ki akarják verni a betolakodóknak tekintett dhu’uutokat. Mindeközben én az otthonom alatti pincében ülök, és várom a csodát.

Már a legelső pillanatban vissza akartam adni az isteni terhet, amit a leányanyák rám róttak, de túl jó munkát végeztek a Hugrox kultusz kiépítésével. Hallom, ahogy nők és férfiak kiáltozzák a nevemet, miközben a hörgő és visító dhu’uutok ellen indulnak.

Hosszú… pokolian hosszú út volt, és szeretném megköszönni, hogy kitartottál mellettem, és éppúgy ittad a tintát, mint ahogy a szavaimat. Hamarosan útnak indulok, de téged nem viszlek már magammal. Itt hagyom a jövő generációinak a múltamat… Xilveas kezdetét és annak csúfos történetét, valamint utolsó gondolatomat…

Hugrox nem volt több, mint halandó urrs, kit két, zavarodott leány az egekig magasztalt. Téveszméjük nem eredményezett mást, csak szenvedést és halált. Nem hordozhatom tovább ezt a terhet, ezért döntöttem úgy, hogy elhagyom Grzuxtroemet, hisz’ óva intő szavaim minduntalan süket fülekre találtak…”