A mai nappal folytatódik Mariann vesszőfutása a kastélyban, és ezúttal kis betekintést nyerhetünk a falak mögötti viszonyokba.

Orsi és Tibor halálát követően újabb áldozattal gyarapodik a télikertben felhalmozott holttestek kupaca, és egyes játékosok az érzelmeiket sem képesek már tovább kordában tartani. De hogy kinek milyen érzelem dúl a szívében, és hogy mi köze van mindehhez Mariannak? Hamarosan kiderül.

Lévén, hogy a fejtörőkben nem teljesített jól, az ötödik nap után Mariann minden este máshol hajtotta álomra a fejét. A másodiktól az ötödik napig a szobáját domináló kandalló egyik beugrójában aludt, hátát a tégláknak, lábát pedig a szemközti lambériának támasztva, egy vastag, fekete függöny mögött. A napról napra felbukkanó holttestek ellenére biztos búvóhelynek ítélete az apró, törékeny termetét könnyen elkendőző zugot, azonban amikor a hatodik reggelen a legújabb áldozat vérben úszó szobáját teljesen felforgatva találták, rájött, hogy taktikát kell váltania.

– Nem lesz ez így jó… – gondolta magában, miközben társaival a vérben tapicskolva járták körbe a legújabb áldozat, Tivadar, a mentős szobáját.

– Ezért villamosszéket fogsz kapni!! – Lilla, aki jegyszedő volt az Orsi által indított “Mariann a gyilkos” vonaton, azonnal rávetette magát a törékeny színésznőre, amint meglátta. – Fogalmam sincs, hogy tudtál egy benga, kétméteres csávót kicsinálni, de ezt nem úszod meg!!

A termetes, tetovált, vörös hajú nő megragadta Mariann nyakát, és csak az azonnal közbelépő Ricsin múlt, hogy nem fojtotta meg.

– Lilla, állj le!! Nem tudhatod, hogy ő… – kezdte Ricsi, a vidéki állatorvos de Lilla hajthatatlan volt.

– Dehogynem tudom! Nézd csak meg azt az érzelemmentes pofáját!! Nyakamat rá, hogy ő a gyilkos!

Mariann nem ismerte Ricsit, és nem értette, hogy a barna hajú, modell beütésű férfi miért áll ki mellette, de gyanakvása ellenére hálás volt neki.

– Hé, jól vagy? – miután Lillával az élen távozott a többi játékos, Ricsi odalépett Mariannhoz, aki nyakát dörzsölgetve mélyeket szippantott a szoba vasszagú levegőjéből.

– Megvagyok… asszem. De egyre nehezebben bírom itt…

– Ne is mondd. – a férfi feltűrte kék ingének ujjait, majd nekitámaszkodott az ajtó melletti falnak. – Kész téboly ez az egész szitu.

– Majd akkor mondd ezt, ha te leszel az első számú közellenség.

Mariann mélyet sóhajtott, majd kinézett a harmadik emeleti szoba rácsos ablakán, mely csupán két szobányira volt a sajátjától.

– Bele se merek gondolni, hogy min mehetsz keresztül mindennap. Főleg, ha tényleg ártatlan vagy… ahogy állítod. – vitte fel a hangsúlyt Ricsi.

– Az vagyok… ha lenne bármi módom bizonyítani, már megtettem volna, de mióta Orsi bedobta a nevem… azóta ott vagyok mindenki fejében.

Ricsi megemelte szemöldökét, majd a még mindig az ablakon túli világot kémlelő nő mögé lépett, és a vállára helyezte kezét.

– Tudod… az én fejemben is megfordultál, de… kicsit más szerepben.

Mariann megfordult, majd zavartan pillantott a nyájasan mosolygó férfire.

– Te most… komolyan? Vérben úszik a szoba, emberek halnak meg körülöttünk és… azzal jössz, hogy…

– Ötletem sincs, hogy mikor vágják majd el az én torkomat is úgy, mint Tivadarnak… vagy hogy kijutunk-e ebből az átkozott kastélyból, úgyhogy még azelőtt meg kell valljam neked, hogy számomra te voltál a leggyönyörűbb virágszál a New York-i Bohózatban.

Ricsi gyengéden hátrasimította Mariann egyik csapzott hajtincsét, majd zsebre vágott kézzel kisétált a szobából, magára hagyva a kastély első számú közellenségét a többiek által neki tulajdonított, legújabb gyilkosság helyszínén.

Ingo Jakubke képe a Pixabay -en.