A mai nappal folytatódik Mariann története, aki többedmagával egy show műsornak szentelt kastély foglyává vált. Fogadjátok szeretettel. 🙂

– három hónappal korábban –

– Szóóval… egy kastélyban? – Mariann épp a menedzserével egyezkedett egy csésze friss, gőzölgő kávé és egy szelet francia krémes felett a Púder egyedi hangulatú, színes idomokkal szegélyezett teraszán.

– Pontosan! Pár napos forgatás, jó gázsi és egy kifejezetten érdekes tematika, ami legutóbb is kenterbe verte a rivális kereskedelmi csatorna nézettségét, bárkit is táncoltattak flitteres ruhákban.

– Akkor te hiszel ebben, Robi?

– Naná! Figyelj, a színházat már meghódítottad. Filmek? Pipa! Hiszed vagy sem, de áttörés szagot érzek! – míg menedzsere arcán túláradó gyönyör és bizakodás terült el, addig Mariann csupán egy félmosolyt eresztett meg.

– Én arabicát érzek, de kinek mi. – jegyezte meg Mariann, majd felhúzta fehér kötött pulóvere ujját és megkocogtatta szerencsehozó gyűrűjével a kerámia kávéscsészét.

– Száz szónak is egy a vége. Szerintem ezt semmiképp sem szabad kihagyni! Főleg, hogy a színházi darabok nézettsége meg se közelíti egy TV műsorét. – Mariann maga is tisztában volt a számokkal, de számára a művészet fontosabb volt a mutatóknál. – Gyerünk Mariann, gondolj csak bele mennyi emberhez jutna el így a neved! Hogy mennyi ember menne ezután színházba csak azért, hogy téged lásson! – a kék öltönyben feszítő Robi általában az ügyfeleire bízta a végső szót, de Mariann minden ódzkodása és tiltakozása ellenére sem szándékozott meghátrálni. Végül további két kávé, egy krémes és egy órányi nyaggatás után Mariann beadta a derekát. – Jól van… legyen. – sóhajtotta, miközben a férfi vidám tapsikolásban tört ki. – De remélem, hogy topless jeleneteket nem vizionizáltok a producerrel, mert azt nem vállalom!

– Ne aggódj, semmi ilyesmi! Elég lesz a gyönyörű pofid és az égszínkék szemeid.

Mariann elmosolyodott, és noha kettős érzésekkel, de aláírta a szerződést, vállalva a szereplést Magyarország legnézettebb nyomozós műsorában, az Ártatlan Gyilkosban.

– “Semmiképp sem szabad kihagyni”? Baszd meg, Robi!! – gondolta magában Mariann, miközben igyekezett elbarikádozni kastélybeli szobájának ajtaját. Egy kisebb, sötét barna szekrényt és egy masszív könyvespolcot már elé tolt, de a biztonság kedvéért egy nála is magasabb, acélkeretes tükröt is nekidöntött. – Ennek elégnek kell lennie!

Már egy hete tartózkodtak a kastélyban, melynek ideje alatt a paranoia felzabálta mindannyiuk hitét és bizalmát, nem hagyva mást, mint félelmet és kételyt. A megmaradt túlélők különös zajokra és a kastély folyosóin őket követő, kísérteties suttogásra panaszkodtak, de volt, aki esküdött rá, hogy a szobájában lógó festmény szemei mozogtak, egy másik, szakmáját tekintve újságírónő pedig egy végeláthatatlan, koromsötét aknát talált az egyik szekrénye mögött.

Az első estén a kastély miliőjéhez illő ruházatban feszítő műsorvezető ismertette a napi Tanácskozás menetét, mely során minden játékosnak meg kellett jelölnie a számára leggyanúsabb személyt. Az első felszólaló egy porcelánbaba megjelenésű, magas, éjfekete hajú influenszer volt, akinek csupán egyetlen indoka volt Mariannra gyanakodni. Ez az indok a nő égszínkék szeme volt, mondván, hogy a kék szemű emberek zseniális manipulátorok.

A döntésképtelen habozóknak ennyi elég is volt, így amikor másnap reggel megtalálták Orsi véres holttestét a fényűző étkező csillárjáról lógva, Mariann vált az első számú közellenséggé.

A halott lány látványától velejükig traumatizált játékosok próbáltak válaszokat kicsikarni a műsorvezetőből és a stábtagokból, akik Orsi halálát követően mindenkit megnyugtattak, hogy ez csupán egy műsor, a lánynak nem esett bántódása, és amit látnak, az csupán egy viaszbaba, amit a hatás miatt lógattak fel.

A stáb magyarázata bevált, és miután eltávolították a “viaszbabát”, a játékosok megnyugodtak. Legalábbis egyetlen éjszakára, ugyanis másnap reggel a télikertben találták szembe magukat Tibor, a rádiós műsorvezető felnégyelt holttestével.

Voltak, akik szentül hitték, hogy ez is csupán egy trükk, de amikor tudatosult bennük, hogy az épület minden ajtaját és ablakát vastag láncok szelik át és a stábnak hűlt helye van, megértették, hogy ez már nem csupán egy műsor, hanem a véres valóság.

Ingo Jakubke képe a Pixabay -en.