Ismét lapozunk egyet Hugrox viharvert naplójában. A betűk kissé kopottak, a lapok viseltesek, de a története nem merül feledésbe. 🙂

TR 514, 14

„Talán képes leszek rendet teremteni a káoszban. Talán. Sokat segített, hogy beljebb költöztem a sziget partjától. Több nő itt abból a furcsa, kék lombozatú fából, így van hová menekülnöm az égető sugarak elől. És… távolabb kerültem a családom és Grzux sírjától is. Bizonyára ennek köszönhető, hogy ma nem sikolyok hangjára ébredtem.

Talán a magány és a kilátástalanság miatt, de eltöprengtem, hogy mekkora lehet valójában ez a sziget… Elég nagy ahhoz, hogy akár mások is éljenek rajta? Talán nem is vagyok egyedül…? Ha ez az igazság, az megmagyarázná… a zajokat.

Ez az ábránd köti le az elmém a tizenkettedik weg óta. A csalfa, vak remény. Talán nem is maradt már másom…

Ma azzal a reménnyel hajtom álomra a fejem, hogy átalszom a teljes éjszakát, és hogy nem az odaveszett társaim ítélkező hangjai, hanem a fénybe boruló világ ébreszt álmomból.”