Annyiszor kértem, hogy végre szólj,
Dacolva mindennel, földön innen s túl,
Azóta is csak várok rád, remélem hangod,
Isten lássa lelkem, nem félem haragod,
Döngetem a kaput, egyszer tán belefáradok.

Ezerszer kértem, hogy végre láss,
Géztakaróval fedett szemed nem Fabergé tojás.
Ytong falak erdeje mögé bújsz bűntudatoddal,
Ádázul hazudsz kifejezéstelen, tompa arcoddal.
Távol az igazságtól, bármennyire is lázadok.

Vesztettem ellened, nincs rajta mit szépíteni,
Ezúttal a seregem sem képes engem megvédeni.
Rejtélyes függöny hull közém és az igazság közé,
Éket verve kastélyom mozdíthatatlan téglái közé.
Sajnálatom mérhetetlen, de magamba nem roskadok.